•   +36 20 233 6676
  •   erdelyidoktor@gmail.com
  •   9483 Sopronkövesd, Kossuth Lajos u. 77.
  •   9482 Nagylózs, Vörösmarty u. 31/A.

Bemutatkozás

Bemutatkozás

Doktor Erdélyi Miklós fényképe

dr. Erdélyi Miklós

Háziorvostan, mentőorvostan és diabetológus szakorvos

Sopronban élek, nőttem fel, a Széchenyi István Gimnáziumban érettségiztem. Orvosi diplomámat a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, Budapesten szereztem 1993-ban. Az egyetem előtt egy évig mentő ápolóként dolgoztam, ekkor szerettem bele a mentő szolgálatba. A diploma megszerzésekor vonzott a családorvosi, a mentőorvosi szakirány is, aztán egy nagyszerű csapat hívására gyermekorvosként kezdtem a pályámat a soproni kórházban. Két év gyakorlat és fél év sorkatonaság után pályát kellett módosítanom. Egy gyógyszergyár területi képviselőjeként, később középvezetőjeként tudtam biztosítani családom megélhetését és mellette mentőorvosként is dolgozhattam, szakvizsgát is szerezhettem. 2007-ben felkértek a soproni mentőállomás vezetésére. A versenyszektor után a közszférába is bele kellett tanulnom. Emellett a háziorvosi ügyeleten is sokat ügyeltem, a városi ügyelet szakmai vezetői feladataival is megbíztak. Négy évig helyettesítő háziorvosként is dolgoztam, tudatosan készülve a saját háziorvosi praxisra. A háziorvostan szakvizsgámat 2013 novemberében szereztem meg kiválóan megfelelt eredménnyel. 2018 novemberében diabetológia licence vizsgát tettem.
Mindig az volt a véleményem, hogy az egészségügyben a háziorvos az egyik legfontosabb szereplő. A háziorvos tudja a pácienst a maga teljességében szemlélni, segíteni. Együtt, partnerként tudunk törekedni a betegségek megelőzésére, időben történő felfedezésére, hogy sürgősségi ellátásra, mentőhívásra csak ritkán legyen szükség. Alapvető célnak tartom, hogy a háziorvosnál is szakszerűen megoldható problémákkal ne kelljen a pácienseimnek szakorvosi ellátásért elutazniuk. Az informatika által nyújtott lehetőségek sokat segítenek a háziorvosi munkában.
Népegészségügyi szempontból a legfontosabb feladatnak az egyre növekvő számú szív-érrendszeri-, cukorbeteg, valamint daganatos beteg korai felfedezését, szakszerű gondozását tartom, illetve mindezek megelőzése céljából a túlsúlyosság, a mozgásszegény életmód és a káros szenvedélyek, elsősorban a dohányzás és a rendszeres alkoholfogyasztás csökkentésében tudok segítséget nyújtani azoknak, akik tenni akarnak az egészségükért.
Tudatosan választottam olyan vidéki, vegyes háziorvosi praxist, ahol gyermekeket is gyógyíthatok, gondozhatok, így a család orvoslását a maga teljességében tudom gyakorolni.

Kollégáim

Horváth Henrietta fényképe

Horváth Henrietta

asszisztens

1975. október 11-én születtem Sopronban. Sopronkövesden élek családommal: Berti fiam és Hédi lányom felsőtagozatos iskolások, férjem mozdonyvezetőként dolgozik. Az Eötvös József Egészségügyi Szakközépiskolában érettségiztem, felnőtt szakápolói képesítésem a Petz Aladár Szakközépiskolában szereztem Győrben. Hat évet dolgoztam szakápolóként a Soproni Erzsébet Kórház Traumatológiai osztályán. 2014. április 1. óta dolgozom a háziorvosi rendelőben.

Virágh Imréné Kati fényképe

Virágh Imréné Kati

védőnő

A győri Kazinczy Ferenc Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskolában általános ápoló és asszisztens képesítést, majd Budapesten az Egészségügyi Főiskolán Védőnői oklevelet szereztem. 1986-1997 közt Sopronban, 1997 óta Nagylózs és Sopronkövesd községekben dolgozok területi védőnőként. Családommal Peresztegen élek, férjem, és három, már felnőtt gyermekem van. A területi védőnői munka mellett ellátom a Nagylózsi óvoda és alsó tagozatos általános iskola, valamint a Sopronkövesdi óvoda és 8 osztályos általános iskolavédőnői teendőit is.