Én is köszönöm!

Én köszönöm, hogy erején felül kitart az a rendszer, amit 31 év alatt minden politikai erő a mostohagyerekeként kezelt. Kevesen vagyunk, március elsejével sajnos még kevesebben lettünk, bárki bármit mond, nincs elég egészségügyi szakszemélyzet, nincs elég ápoló, nincs elég háziorvos, nincs erősre építve az egészségügyi rendszer.

Én köszönöm, hogy kollégák napról napra csinálják ezt az őrületet. Köszönöm, hogy minden egyes pillanatban improvizálnak ebben a háborús helyzetben, hogy a lehető legtöbb emberéletet megmentsék. Köszönöm, hogy nem törnek bele még. Köszönöm mindenkinek, hogy mégis bírja, ahogy tudja, csinálja úgy, mint még soha, ha kell, nem alszik, ha kell, folyamatosan elérhető, ha kell, otthonról is bejön szabadidejéből visszahívva, ha kell, 5 litert izzad a műanyag fehér ruha alatt egy műszak során, ha kell, éjt nappallá téve telefonál, szervez és olt embereket, és ha kell, meghallgatja a feltüzelt közvélemény rajta csattanó indulatait.

Én köszönöm annak a megannyi rezidensnek, aki elvégezte a felsőoktatás leghosszabbra nyúló egyetemi képzését, majd állítólag inasnak állt további 3-7 évre, hogy kitanulja a szakmát. Köszönöm, hogy itthon maradt, és nem ment ki az értékes diplomájával, legalább két nyelvvizsgájával, fiatalságával, lendületével egy olyan országba, ahol nem hívnák inasnak. Köszönöm, hogy kibírja ezt az olykor legvadabb feudalizmusra emlékeztető egészségügyi hierarchikus rendszert annak minden nehézségével és terhével, annak reményében, hogy mire szakvizsgája lesz, már tisztulni fog a szakma, elköszön a sok generáción átívelő tekintélyelv, és egy partneri munkaközösséggé alakul át a magyar egészségügy, ahol már nem lesznek inasok, nem lesznek feltörekvők és nem lesznek a hatalmat kiszolgáló, a betegellátástól elszakadt, a valós problémákat nem észlelő hűbérurak. Köszönöm nektek, hogy vagytok.

Én köszönöm annak, aki nem kelt hamis illúziókat azzal, hogy van elég ágy, van elég személyzet, bírja az egészségügy a terhelést.

Én köszönöm annak, aki nem kelt felesleges pánikot azzal, hogy az illúziókat keltőkre szélsőségesen rákontrázva esik át a jóízlés lovának túlsó oldalára.

Én köszönöm annak, aki érti, hogy ez a járvány nem volt és nem is lehet politikai kérdés. Ez egy egészségügyi, népegészségtani és gazdasági kérdés.

Én köszönöm mindenkinek, aki beoltatja magát, aki érti, hogy mit jelent a kollektív felelősség, és aki érti, hogy csak így lesz ennek vége.

Én köszönöm annak, aki maszkot húz, aki kezet fertőtlenít, aki nem megy plázába, nem jár közösségbe, nem megy járványtagadó tömegrendezvényre. Attól, hogy sokan tagadják a járványt, még létezik, a saját szemünkkel látjuk, a saját bőrünkön érezzük munka közben. Látunk 30 éves kismamát gépre kerülni, látunk 40 éves jó állapotú férfit lila szájjal oxigénért könyörögni, és olvasunk fel a gépre került 70 éves nagypapának írt szerető sorokat, melyben a családja hazavárja, miközben tudjuk, nem jut már haza.

Köszönöm, ha komolyan veszitek a helyzetet - mert sokkal komolyabb annál, hogy politikai vagy társadalmi vitává degradálódjon.

Tisztelettel,
dr. Máté-Horváth Nóra
néhai inas, jelenleg örök idealista szakorvos

*(egyben teljes tiszteletem mellett most arra kérem a sajtót, hogy ne keressen a fentiek miatt... fent mindent elmondtam, amit tudtam, az vihető, többet hozzáfűzni nem tudok.)

Forrás: https://www.facebook.com/greentzatziki/posts/10159990136034587